
Település ismertető
Kunpeszér Bács-Kiskun megye északi
részén, a Felső Kiskunságban található 720 lakosú kistelepülés.
A kecskeméti Katona József Múzeumban találhatók azok a régészeti leletek, melyek
a település régmúltját idézik
Ásatások során bronzkori kultúrára jellemző leletekre, szarmatakori települések
maradványaira /vasfegyverek, ékszerek, préselt, bronzrozettás veretektől ékes
övek, cserépmaradványok / leltek a kutatók
Kunpeszérről az első írásos emlék 1264-ből származik, ekkor a csúti prépostság
leveleiben Pezer néven szerepelt. s feladata a -környező falvakkal együtt- a
királyi udvar ellátása volt.
1721-ben Peszér és Adacs puszta Savoyai Eugén birtoka lett, később a királyi
kincstárhoz tartozott, majd 1872-ben összevonták és Peszéradacs néven önálló
községgé szervezték.
Az 1949-es közigazgatási átszervezés során megszüntették, és így hetvenhét év
után ismét két önálló kisközség kezdte meg működését Kunadacs és Kunpeszér
néven.
1976-ban Kunszentmiklós társközségévé vált a település, az általános iskolát is
körzetesítették.
1990-es önkormányzati választások óta önálló önkormányzat működik.
A termelőszövetkezet biztosított munkahelyet szinte minden helyi lakosnak,
mígnem
1993-ban felszámolták. A varrodát egy budapesti vállalkozó vette át, aki az óta
is munkát ad 25 varrónőnek. Az itt élők fő megélhetési forrása ma is elsősorban
a mezőgazdaság. Vállalkozóként, őstermelőként foglakoznak növénytermesztéssel,
állattenyésztéssel.
Az alapszolgáltatásokat helyi vállalkozók biztosítják. A községben három
élelmiszerjellegű vegyesbolt és három vendéglátó üzlet működik.
Az elmúlt tizenhat év alatt szépen fejlődött a település, nőtt a lakosságszám.
Kunpeszéren az alapinfrastuktúra kiépített./villany, vezetékes víz, telefon,
földgáz/.
A községnek nyolcosztályos általános iskolája, napközi otthonos óvodája,
művelődési háza, játszótere; piactere, postája, háziorvosi rendelője,
könyvtára van, teleház működik.
A lakosság számára ingyenes szélessávú Internet használat biztosított az
iskolában, a Teleházban és a Polgármesteri Hivatalban
Értékes helytörténeti gyűjtemény tekinthető meg.
Az önkormányzat házi-segítségnyújtás és falugondnoki szolgálat működtetésével
segíti a rászorulókat. Rendszeresen tart fogadóórát a gyermekjóléti és
családsegítő szolgálat.
Itt épült először templom a ROSA MYSTICA- Titkosértelmű Rózsa- tiszteletére
1981-ben, mely az óta kedvelt kegyhely. A templomszentelés évfordulójának
tiszteletére minden év július 13-át követő vasárnapon búcsúünnepet tartanak. E
napot megelőző szombatot választotta a község falunap időpontjául, ahol
színvonalas kulturális programok, sportrendezvények, kiállítások, utcabál vonz
egyre több vendéget.
Jó a település közbiztonsága, a körzeti megbízott munkáját a polgárőrség segíti.
A község civil szervezetei szerepet vállalnak kulturális és sport rendezvények
szervezésében.
Az 1998- ban alakult Kunpeszéri Vadásztársaság eredményes vadgazdálkodást
folytat az apró-és nagyvadban gazdag területen.
A községet körül öleli mintegy 7754 ha szántó, rét, erdő, melynek nagy része a
Kiskunsági Nemzeti Park kezelésében van, védett természetvédelmi terület,
rendkívül gazdag növény és állatvilággal
Az önkormányzat fontos feladatának tartja a község fejlesztését, önállóságának
megőrzését, a lakosság számára élhető körülmények biztosítását, vonzó falukép
kialakítását.
Település ismertető - Közérdekű adatok - Természeti környezet - Önkormányzat - Programok- Képtár